Már most egy kicsit megnyugodtál, hogy TE nem vagy epilepsziás, szóval ez téged nem érint, de az egész elején kiteszem a színházi pisztolyt az asztalra: az epileptiform görcsrohamok életpervalenciája (tehát hogy valamikor az ember élete során ilyesmi megesik vele) 8-10%, tehát kb tíz emberből egyet érint. Csak egy rövid öncélú statisztika kedvéért nyomj egy likeot, majd nézd meg később ezek számát és oszd el tízzel. Lehet, hogy akkor mégis szól hozzád is ez az egész.
Igen, jól sejted, ez a következő posztunk azt a témát szeretné körbejárni, hogy vajon mi történik, ha outdoor tevékenységek közben ér el valakit ilyen jellegű roham.
De azért Németh Balázst meghazudtoló ügyességgel forgattam látványosra az elején a számokat és statisztikákat, hogy komolyabban vehetőek legyenek a további sorok, azért azt hozzá kell tennem, hogy azoknak az “epileptiform” rohamoknak a száma, ami tünetileg meg valamennyire okilag is hasonlít az epilepsziákhoz, az lényegesen kisebb, 3-4%, míg a valódi epilepsziás betegséghez köthető rohamok 1% körül, vagy alatta vannak. No, de be is fejeztem ezt az undormányos statisztikázást.
Mert ugye, valakit elkezd rángatni a görcs, egyébként sem mehetne a hegyekbe, vagy sportolhatna ilyen betegséggel, és a szeme fennakad, elkékül, hörög, lenyeli a nyelvét, fakanalat dugunk a szájába (jobb esetben csak oda) és még össze vissza is veri magát a földön. Valahogy így képzeljük el ezt az egészet, holott azért nem egészen erről van szó, terápia és nyelvlenyelés kapcsán pedig NAGYON NEM, szóval ha uncsi végigolvasni, legalább a végén a szummázásra ugorj át uptodate infókért.
Itt fontos néhány alapvetésre felhívni a figyelmet, mindennek tükrében, hogy nem fogok mindenre kiterjedő, neurológusok szájnyalogatását kiváltó cikket írni, mert nem ez a célom, hanem egy általános képet adni, szóval nézzétek el bizonyos pontokon a nagyvonalúságot. Kommentben pontosítsatok nyugodtan, de plíííz ne az anyukámtól hallottam narratíva, hanem a pubmeden olvastam alapján. Köszi.
Szóval a fontos alapgondolatok: nem minden epilepsziás roham görcsroham, tehát vannak olyan epilepszia formák, amik nem járnak görcstevékenységgel, sőt adott esetben eszméletvesztéssel sem. Vagy épp eszméletvesztéssel igen, de görccsel nem. Vagy görccsel igen, de eszméletvesztéssel nem. Vagy is is. Vagy sem sem. Az biztos, hogyha a görcsroham a teljes testre kiterjed, akkor biztosan eszméletvesztéssel jár, és ez a leggyakoribb roham típus, amivel a legtöbbször találkozunk, mert valljuk be, kurva látványos, szóval ha ezt látod a sarki csehó mellett brékelő csövin, akkor meg fogod jegyezni.
Ilyenkor sokszor megelőzi a rohamot egy rövid aura, tehát a gyakorlottabbak megérzik, hogy rohamuk lesz, de ez nagyon sejtelmes dolog, szóval nem mindig fog tudni időben kapcsolni az áldozat. Ha mégis, gyorsan leül, lefekszik, stb, hogy ne zuhanjon akkorát. Ezt követően általában egy tónusos szak következik, amikor a beteg minden izma megfeszül (lélegezni sem tud közben, ezért el is lilul/kékül – ízlés kérdése), hörgő üvöltő hangot hallat, majd viszonylag rövid idő alatt ez szűnik, majd egy rángatózással járó szak következik, amikor a test izmai ritmikusan megfeszülnek, elernyednek, ilyenkor van az, hogy a beteg szákjából véres nyál ürül, vizeletét maga alá ereszti és szétveri a fejét a padlón. Természetesen eközben teljesen eszméletlen.
Következő szakban kvázi tónustalan eszméletlenség egy mély alvásszerű, horkolással járó fázisba megy át, amit követően a beteg ébredezni kezd, azonban még hosszú ideig nagyon zavart, agitált, ön és közveszélyes, a történtekre nem emlékszik, teljesen konfúz.
Nagyjából erre a képre gondolunk, ha epilepsziáról beszélünk. Részben jogos, részben nem, most egye fene, beszéljünk erről, de azért jegyezzük meg, hogy gyakorlatilag végtelen változatosságot mutathatnak ezek a rohamok. És azt is jegyezzük meg, hogy az epilepszia betegség és a roham nem ugyanaz. Tehát attól még, hogy van egy rohamod, nem leszel epilepszia beteg. Ezeknek a rohamoknak a hátterében az agyi aktivitás sztochasztikus és kontroll nélküli működése áll, szinte az összes idegsejt egyszerre sül ki, tehát amit a spiri néni mondott a tévében megvalósul, itt szinte használod az agyad 100% át…vagy hát elég aktív lesz, na. Csak hát nem zseni leszel tőle.
Epileptiform rohamok, tehát a fentihez hasonló, de esetleg alapbetegség nélkül megjelenő rohamok, a fenti statisztika alapján elég gyakran ki tudnak alakulni egyszer egyszer az életben mindenkinél. Ezt sok esetben provokálja az alváshiány és extrém kimerültség, túlzott energiaital, kábítószerek, oxigénhiányos környezet, alkohol még inkább annak megvonása, gyógyszermegvonás, metabolikus kisiklások- ionzavarok, magas láz, stroke, koponyasérülés, kiszáradás, alacsony vércukorszint huh nagyon sokáig lehetne sorolni.
És mi van, ha ez a hegyekben történik? Vagy mehetnek e egyáltalán a hegyekbe ezek a betegek?
Egyrészt, az írás alján csatolok egy cikket, ami a sportok és epilepszia kapcsolatát vizsgálja, ennek állítása szerint van néhány no go sport, de ezek ritkák, például egyedül búvárkodás, motorversenyzés, ejtőernyőzés… de a túrázás, hegy vagy sziklamászás, kerékpározás, via Ferráta stb nincs közte, annyit nyilatkozik, hogy szólóban ezeket inkább ne. Szerintem amúgy se.
Szóval a gyakori értelmezéssel ellentétben egyrészt most az a tudomány álláspontja, hogy viszonylag kis számú baleset és kis sérülések történnek ilyen környezetben roham miatt, viszont ezeknek a sportoknak a megvonása sok más szempontból elég káros, szóval lehet menni, sőt. Másrészt ugye ez az epilepszia betegekről szól, ami sokkal kisebb halmaz, mintha hegyen amúgy rohamozók halmaza, szóval óhatatlanul is benne van, hogy ez meg tud történni.
Akinek viszont ilyen betegsége ismert, fontos, hogy túra előtt tájékoztassa erről a többieket. Ez nem kizáró ok, pusztán csak segít abban a döntésben, hogy mikor kell kötélre venni valakit, vagy éppen megkérjük, hogy lapka helyett grigrivel biztosítson. Bár azt is jó tudni, hogy egy jól kezelt epilepsziás betegnek, aki szedi a gyógyszereit sokszor évekig rohammentes és csak néhány évente, vagy félévente jelentkezik ilyesmi rohama és nem sikerült igazolni, hogy a nagy megerőltetés vagy outdoor körülmények pluszban provokálták volna a dolgot.
Mi az, akkor amire figyeljünk?
Ha ismert betegről van szó, akkor tájékoztassa a környezetet akár az ellátás módjáról, kérje meg őket, hogy ne dugjanak semmit a szájába (volt egy betegem, aki elmondta, hogy a munkában már a harmadik fogát törik ki puszta jószándékból, így javasoltam neki, hogy most már esetleg mondja el nekik, hogy ezt nem kellene a jövőben) és hogy hol, milyen gyógyszerei vannak.
Egyszerű rohamtevékenység alatt nem sok értelme van bármit is adni a betegnek, leginkább mert mire elővennénk, vége az egésznek, de ha nagyobb lenne a baj, jó, ha tudjuk, hogy hol mi van és hogyan kell alkalmazni.
És itt el is érkezünk a redflagekhez. Ha a roham egy sérülést követően történik, vagy nem ismert epilepsziás betegnél jelentkezik, esetleg néhány percnél tovább tart (a görcsölős fázis, mert a szundi és zavartság akár egy óra is lehet), a beteg roham közben megsérült, vagy éppen nem szedi a gyógyszereit, vagy asszociáltan bármi más baja is van, akkor a lent leírt ellátás után vagy mellett mentőt kell hívnunk hozzá.
Ellátás: Itt fontos a megelőzés, tehát ha ismerten ilyen betegről van szó, akkor ezt nem nagyon kell stigmatizálni, mindent lehet csinálni, csak ésszel. Szóval ha olyan a szitu, vegyük kötélre, adjunk automata (értem, értem, ilyen nincs, de lapkánál okosabb) biztosító eszközöket neki stb. Figyeljünk a megfelelő folyadék és sóbevitelre (ez mindenkinél igaz!) illetve az alvásra. Ha roham történik, akkor lehetőleg próbáljuk elkapni, vagy ügyelni arra, hogy ne zsák krumpliként vetődjön a földre, és a legfontosabb dolgunk, hogy óvjuk a sérülésektől.
A fent leírtak esetén hívhatunk mentőt is, de alapesetben azért erre nem mindig van szükség. Ne dugjunk semmit a szájába, a nyelvét nem tudja le, csak picit megharapni, az vérzik, ne fogjuk le se a kezét, se a lábát, mert ezzel a csontjait is eltörhetjük, aminek kurva izgalmas patafiziológiai okai vannak, de ebbe nem mennék bele, légyszi ne fogjátok le és NE DUGJATOK SEMMIT A SZÁJÁBA. Fogjátok okosan a fejét és ne engedjétek, hogy a földön szétverje. A roham végén érdemes megnézni, hogy van e légzése, majd ha van, akkor szépen stabil oldalfektetésbe pakolod és várod, hogy felkeljen, miközben óvod a kihűléstől, vagy a közvetlen napsugárzástól és nagy melegtől. AMikor elkezd ébredezni, nem állsz le vele vitatkozni, hanem szolidan és kedvesen menedzselgeted, hogy ne nyírja ki magát, például zavartságában ne kösse le magát a beülőről, vagy ne kezdjen a szakadék széle felé sétálni. Sőt sehova ne sétáljon, mert még nem igazán tud járni. Nem részeg, pedig nagyon úgy néz ki. De ez tisztulni fog. Üljön, feküdjön pihenjen.
Ha a roham néhány (max 5) percnél tovább tart, minden esetben mentő és mielőbbi gyógyszeres kezelés kell, mert ez az állapot nagyon gyorsan életveszélyes sav bázis eltéréseket majd halált okozhat.
Roham után mehetünk e tovább. Na. Ez nagy kérdés. Összességében, ha nem ismert epliepsziás betegről van szó, akkor semmiképpen, mert ezt a rosszullétet ezer dolog okozhatta. Ha ismert epilepsziás betegnél a rosszullétet megelőzi bármilyen gyógyszer, alkohol abúzus vagy elvonás, láz, bármilyen panasz, sérülés akkor sem illetve ha a roham ismétlődött, nagyon sokáig tartott, a fejét megütötte, vagy baromi lassan tisztul, akkor sem. Ha egyébként ismert epilepsziás beteg, egyszeri és egyszerű, szokásoshoz hasonló rohama zajlott, a gyógyszereit szedi, nem érte sérülés, nincs semmi baja, akkor igen, nem kell kórházba rohanni, aznap még érdemes pihenni, de lehet folytatni a menetet a jövőben
Szóval mindent összevetve. Az epilepsziásnak tűnő rohamok elég gyakoriak, sok kórok állhat a hátterükben, az ellátásuk viszont viszonylag hasonló. Ha epilepszia betegségről beszélünk, akkor pedig tudjuk azt, hogy nincsenek eltiltva ezek a betegek a természettől és a hegyektől, sőt, pusztán csak néhány óvintézkedés, néhány szó, egymás jobb megismerése az, ami kell. Segítsünk egymásnak, támogassuk egymást, hogy mindenki megélhesse azt a szabadságot, amit a világ ad nekünk.