Gyerekkorom óta közel áll hozzám az alkotás és a felfedezés. Édesapám asztalosműhelyében legalább annyira szerettem tevékenykedni, mint a családi gokartpályán tölteni a nyarakat. Szerencsés gyerekkorom volt: sokat voltunk a szabadban, erdőt jártunk, bunkert építettünk, felfedeztünk, és nem féltünk koszosak lenni.
Később építészmérnök lettem, mert mindig is fontos volt számomra, hogy alkothassak, létrehozzak valamit, aminek a végén kézzelfogható eredménye van. Emellett mindig is vágytam arra, hogy úton legyek, új helyeket fedezzek fel, utazzak és új embereket ismerjek meg. Azt gondolom, az ember a természetben tud igazán feltöltődni, kiszakadni a mindennapokból, és egy kicsit visszatalálni önmagához.
A mászással az egyetemi éveim alatt találkoztam, és szinte azonnal magával ragadott. Egyetlen nehézségem volt: sokáig kifejezetten tériszonyos voltam. Az első próbálkozásoknál remegett kezem-lábam, de hamar eldöntöttem, hogy nem szeretném, ha a félelem szabná meg a határaimat. Boulderrel kezdtem, majd később a sziklamászás is az életem része lett. Ma már büszkén mondhatom, hogy teljesen komfortosan mozgok a magasságban.
A mászásban leginkább azt szeretem, hogy egyszerre fizikai kihívás és egy megfejtésre váró feladvány. Minden út más, és sokszor nem az erő, hanem a türelem, a kreativitás és a megfelelő megoldás megtalálása visz előre. Számomra a mászás nemcsak a teljesítményről szól, hanem az útról, a közös élményekről és arról is, hogy mindenki a saját tempójában fejlődhessen.